Levele elküldésével elfogadja adatvédelmi tájékoztatónkat.
Három nappal a nőket érő erőszak elleni nemzetközi nap előtt tízezrek vonultak utcára Franciaországban, hogy szigorúbb fellépést követeljenek az államtól.
Szerző(k): Kónya PolettNapok óta tartó diplomáciai káoszt próbáltak eloszlatni szombaton az amerikai törvényhozók, és közölték: a kiszivárgott ukrajnai béketerv nem a Trump-kormány hivatalos álláspontja. Az USA elnöke közben kijelentette, hogy Washington mindenképpen véget akar vetni a konfliktusnak, majd megüzente a NATO-tagállamoknak: ha Kijev nem adja be a derekát, később sokkal nehezebb megállapodásra számíthat.
Szerző(k): Kónya PolettA Zara dolgozói hét európai országban készülnek tüntetésre a Black Friday napján, hogy kikényszerítsék a korábban létező, ám a járvány után eltörölt nyereségmegosztási rendszer visszaállítását.
Szerző(k): Kónya PolettBár a forgalma nőtt, az Inter IKEA Group nyeresége 26 százalékkal csökkent a legutóbbi pénzügyi évben. A döntés azonban teljesen tudatos volt, és el is árulták, hogy mi volt az oka.
Szerző(k): Kónya PolettAz S&P Global szerint veszélyben lehet Magyarország hitelminősítése.
Szerző(k): Kónya PolettOroszország választ követel az Egyesült Államoktól Donald Trump elnök bejelentésére, miszerint Washington újraindítja a nukleáris fegyverek tesztelését. A Kreml szerint Moszkva és Peking semmilyen atomkísérletet nem hajtott végre.
Szerző(k): Kónya PolettA budapesti szállodapiac újra rekordot dönthet idén: a forgalom a CBRE friss elemzése szerint meghaladhatja a 2019-es, pandémia előtti csúcsévet. A szektor növekedését főként a külföldi vendégek visszatérése, a magánszállások térnyerése és az új, nemzetközi hotelmárkák megjelenése hajtja – miközben a főváros szállodaipara egyre közelebb kerül Prága és Bécs szintjéhez.
Szerző(k): Kónya PolettÉszak-Korea és az Egyesült Államok között újra megnyílhat a diplomáciai csatorna: a dél-koreai hírszerzés szerint Phenjan egy Kim Dzsongun –Donald Trump csúcstalálkozóra készül.
Szerző(k): Kónya PolettIsmét Jared Isaacmant jelölte Donald Trump a NASA igazgatói posztjára. Bár Elonk Musk szövetségesét már egyszer jelölte az elnök erre a posztra, ezt visszavonta, miután összebalhézott Muskkal. Az üzletember hálásan megköszönte a bizalmat, azonban többen fenntartással kezelik Muskhoz kötődő viszonyát és korábbi magán űrutazásait.
Szerző(k): Kónya Polett